Természetesen rengeteg álmom van. Kisebbek, nagyobbak, vagy éppen extra gigantikus méretűek. De sohasem gondoltam úgy, hogy nem fognak teljesülni. Sőt. Sziklaszilárdan hiszem azt, hogy ha eléggé akarom és hiszek benne, minden úgy és akkor fog megvalósulni, amikor annak meg kell történnie, és semmi sem fog kimaradni a listáról.
Mert van egy listám. Hosszú és rengeteg dolog szerepel rajta, mégsem tűnik lehetetlennek, hogy elérjem őket. Világéletemben álmodozó voltam, hatalmas fantáziával és képzelőerővel megáldva, és azt hiszem éppen emiatt nem létezik előttem lehetetlen. Küzdő típus vagyok, habár bevallom sok a hullámvölgy is ezekben a küzdelmekben. Gyakran elcsüggedek, és hagynék mindent a fenébe, de tudom, hogy akkor sohasem jutnék előre, hát ilyenkor mindig összekapom magam, és törtetek szépen tovább a magaslatok felé, ahová mindig is vágytam.
Most az utazás a cél… Csak ezen kattog az agyam már egy jó ideje, és tudom, záros határidőn belül el kell jutnom Angliába, ami szinte örök időktől kezdve az álmom. Majd szépen lassan beutazni minden olyan országot, amikért a kicsi szívem dobog. Mert akarom, mert vágyom a kultúrára, az újra, az ismeretlenre. És tudod mit? El is fogom érni.
Mert minden csak egy döntésen múlik. Ha te azt mondod, képes vagy rá, hidd el, képes is leszel. Ha viszont úgy gondolod nem sikerülhet, akkor bizony nem is fog. 

Csak mert az élet szép, és piszok jó érzés minden nap azt érezni, hogy van valaki, aki gondol rád. Megállhatna az idő is, amikor együtt vagytok, mert csak ti ketten léteztek akkor az egész világon. Te Neki, és Ő Neked. Gyakran még szavak sem kellenek… Csak hallgatod a lélegzését, és elönt a béke és a nyugalom érzése. Mert ilyen a szerelem.

Az a baj az emberekkel, hogy sokan végig vegetálják az életüket, és közben fogalmuk sincs arról, hogy mit is csinálnak. Mire valaki rádöbben, hogy mennyivel tartalmasabban is tölthetné a napjait, addigra már nagy valószínűséggel a harmincas évei közepén jár egy rossz házasságban, vagy tök egyedül él egy macskával/kutyával/hörcsöggel etc, és még csak esélye sincs arra, hogy változtasson bármin is. Illetve, ez így nem teljesen igaz… esély az mindig van, csak nagyon sokan képtelenek élni vele. Tegnap sokat gondolkodtam. Azon, hogy mit is csinálok tulajdonképpen. Régen tele voltam hobbikkal, amiket napról napra folyamatosan csináltam is, és nagy örömömet leltem bennük. Mára… ezek a hobbik mintha eltűntek volna. Nem azért, mert nem szeretem már ezeket a dolgokat, csak valahogy folyamatosan időhiányban szenvedek, és semmire nem jut elég. Pedig annyi minden van, amire vágyom, amit el szeretnék kezdeni, ami érdekel és vonz. És úgy döntöttem, hogy elég. Ezek életem legszebb évei, és biztosan nem úgy fogom eltölteni őket, hogy minden napon csak átvergődöm magamat, anélkül, hogy bármi értelmesre fordítanám az időmet, vagy hogy napokon keresztül siránkoznék azon, hogy mennyire nem jó ez így. Fotózni akarok, hát fotózni fogok. Legalább már tudom, hogy a kis muffin-perselyt otthon a polcomon mire fogom felhasználni. Az lesz a fényképezőgép alap. Írni akarok, hát írni fogok. Azért mert ez boldoggá tesz, és mert ebben örömömet lelem. És mert talán nem is csinálom olyan rosszul. :)

Az életmódváltás is remekül halad, már HIÁNYZIK a kondi. Igen, bizony. NEKEM. A hét egy szenvedés,  mert most nem mentem le a terembe a sok eltökélt ember közé, és nem érzem azt a löketet, amit akkor szoktam, ha ott vagyok. Esküszöm, az idegen emberek, akiket figyelek edzés közben, jobban motiválnak, mint bármi más a világon. Tudom, hogy ugyanaz a célunk, ugyanarra vágyunk, és mindannyian ugyanazért vagyunk ott. Hihetetlen érzés. Elhagytam a tésztát, a fehér lisztet és a cukrot, és folyamatosan próbálkozom ugyanezt tenni a sóval is, habár az még picit nehezen megy. Isteni érzés, hogy nem érzem magamat telítettnek, eltunyultnak és álmosnak minden nap, amit sejtéseim szerint a túlzott cukor és szénhidrát-fogyasztás okozott. A vízivás is kicsit kifog rajtam, állandóan elfelejtek inni, eddig a 2 liter a max, amit be tudok vágni egy nap, de igyekszem ezen is javítani folyamatosan. Úgy érzem most nagyon jó úton járok, és büszke vagyok magamra azért, mert képes voltam erre rávenni a lusta kiscsajt, aki vagyok. Hogy nehéz-e? Az első két héten piszkosul. Aztán rájössz, hogy a sok zsíros és hizlaló kaja sosem fog annyit érni, amennyit az ezek elhagyásából adódó jó közérzet és a hétről-hétre biztatóbb kép a tükörben. Sokat segít fejben is. Rengeteget. Folyamatosan ismerem meg magam emberként, és folyamatosan fejlődök nőként is. Sok dolgot kell helyre tennem magamban ahhoz, hogy azzá a nővé váljak, aki lenni szeretnék, de azt hiszem a kezdet kifejezetten biztató. Szép nap ez a mai, és az összes többi is ilyennek ígérkezik. :)

Te se várj! Most élj, most kezdj bele azokba a dolgokba, amiket már olyan régen tervezel, csak mindig halogatod, hogy “majd holnap, majd a jövő héten”. Nem. MOST! Hidd el, a mánál sosem találsz jobb időpontot.